#Jozef Rohác

Népszabadság: ügyészségi vizsgálat Rohác DNS-e miatt
 

Népszabadság: ügyészségi vizsgálat Rohác DNS-e miatt

A Népszabadság információja szerint a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot indított a rendőrségen és a szakértői intézetben annak tisztázása érdekében, kit terhel a felelősség azért, hogy csak hónapokkal Jozef Rohác 2010. októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy Fenyő János gyilkosának sapkájában az ő DNS-ét találták meg.

MTI MTI


Előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják Jozef Rohácot
 

Előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják Jozef Rohácot

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda a szerdán előzetes letartóztatásba helyezett Jozef Roháccsal szemben - derül ki a kényszerintézkedést követő bírósági és rendőrségi közleményekből.

MTI MTI

Turek kiadható Szlovákiának
 

Turek kiadható Szlovákiának

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróságnak azt a döntését, amellyel engedélyezte a budapesti éjszakában Turek néven ismert H. Sándor kiadását Szlovákiának - tudta meg szerdán az MTI.

MTI MTI



A magyar rendőrség Tureket adta ki Rohácért cserébe
 

A magyar rendőrség Tureket adta ki Rohácért cserébe

A szlovák alvilágban Turek néven ismert Haris Sándort adta ki a magyar rendőrség Jozef Rohácért, Fenyő János médiavállalkozó feltételezett gyilkosáért cserébe - írja a Magyar Nemzet nevük elhallgatását kérő főtisztekre hivatkozva. Az információt a HVG már korábban közölte.

MTI MTI

Fenyő János meggyilkolásával gyanúsítják Jozef Rohácot
 

Fenyő János meggyilkolásával gyanúsítják Jozef Rohácot

Dusan Danovy, Jozef Rohác szlovák állampolgár ügyvédje pénteken Pozsonyban az MTI tudósítójának nyilatkozva megerősítette, hogy a védence elleni elfogatóparancsot a magyar hatóságok valóban Fenyő János egykori médiamágnás 1998. februári budapesti meggyilkolása kapcsán adták ki.

MTI MTI

Rohác titkosszolgáknak nem ad interjút
 

Rohác titkosszolgáknak nem ad interjút

Egy hetilap újságíróinak adhatták ki magukat azok a titkosszolgálati emberek, akik néhány napja Jozef Roháccal próbáltak információszerzés céljából interjút készíteni a Venyige utcai börtönben - értesült a HavariaPress. A férfi interjúszándéka azért keltette fel a szolgálatok érdeklődését, mert Rohác sem a nyomozás során, sem a bíróság előtt nem tett vallomást, de a HírTV bűnügyi műsorának ígéretet tett egy hosszabb lélegzetű interjúra.

HavariaPress HavariaPress


Tudniuk kellett, mégsem szóltak Rohác DNS-éről
 

Tudniuk kellett, mégsem szóltak Rohác DNS-éről

Lezárult, de az eredménye még nem nyilvános annak a vizsgálatnak, amely azt hivatott tisztázni, miképp akadhattak el évekre a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben (BSZKI) a Fenyő-gyilkossággal gyanúsított Jozef Rohác genetikai mintái - írja a Magyar Nemzet

MTI MTI

Rohác ellen szól egy újabb bizonyíték?
 

Rohác ellen szól egy újabb bizonyíték?

A Blikk információi szerint Jozef Rohác, ismertebb nevén a Patkány DNS-ét nemcsak a helyszín közelében talált sapkában azonosították, hanem abban a kesztyűben is, amelyet a bérgyilkos viselt.

hvg.hu hvg.hu

Hol akadtak el a Fenyő-ügy fő bizonyítékai?
 

Hol akadtak el a Fenyő-ügy fő bizonyítékai?

A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben (BSZKI) akadtak el korábban azok a dokumentumok, amelyek alapján a közelmúltban új lendületet vett az 1998-as Fenyő-gyilkosság nyomozása - írja a Magyar Nemzet.

HavariaPress HavariaPress


Rohác két hét múlva Magyarországon lehet
 

Rohác két hét múlva Magyarországon lehet

Szlovákia várhatóan április 12-e után kiadja Magyarországnak Jozef Rohácot, akit Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként hallgatna ki a magyar rendőrség - írta hétfői számában a Népszava pontosan meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva.

MTI MTI

Kihallgatja Jozef Rohácot a szlovák ügyészség
 

Kihallgatja Jozef Rohácot a szlovák ügyészség

A Nyitra megyei ügyész még a héten kihallgatja Jozef Rohácot, akit egy Magyarországon kiadott európai letartóztatási parancs alapján fogtak le február közepén Szlovákiában - közölte Dusan Danovy, Rohác jogi képviselője a pozsonyi TASR hírügynökséggel szerdán.

MTI MTI




Nem tudták Rohac nyakába varrni a merényletkísérletet
 

Nem tudták Rohac nyakába varrni a merényletkísérletet

Várható volt, hogy akár szabadulhat is a nemzetközileg ismert bűnöző, akit egy 1997-es merényletkísérlettel vádoltak. Az ügyészség kevés bizonyítékot tudott ellene felhozni, a fő bizonyíték pedig botrányos körülmények között került elő. A szlovák férfit "csak" robbanóanyaggal való visszaélés miatt ítélték el, utóbbiért két évet kapott. Rohac az ítélethirdetés után szabadlábra került.

hvg.hu hvg.hu